hu en
2020. Október 05. 09:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu, Ménfőcsanak ESK Facebook-oldala
1-1-es döntetlent játszott a Vidi II a Ménfőcsanak otthonában

Az első félidőben a fehérvári fiatalok szereztek vezetést, a második játékrészben azonban több helyzetet alakított ki a hazai együttes, amely még büntetőt is hibázott. 

NB III Nyugati csoport, 2020-2021, Őszi szezon, 12. fordulóMeccs center 
1-1
(0-1)
Füleki 55
Ménfőcsanak ESK:
Ficsór -- Szilvágyi (Szalai 68), Veres, Füleki, Serfőző, Kelemen, Csonka, Androsch, Köles, Koncsag (Gelencsér 46), Vayer
Hajdinger 35
MOL Fehérvár FC II:
Dala -- Tóth, Illés, Hajdinger, Vágó, Molnár (Futács 46), Dékei (Rónaszéki 71), Papp (Tóth Bence 90), Kövesdi, Fodor, Zólyomi
2020.10.04. GyőrMénfőcsanak SporttelepJátékvezetők: Molnár RékaUrgyán AntalBíró Roland

Remek formában várta Toldi Gábor fiatal együttese a vasárnap délutáni, Ménfőcsanak elleni NB III-as bajnokit, hiszen a Vidi II a legutóbbi 5 bajnokijából négyet megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Ménfőcsanak együttesénél több ismerőssel is találkoztunk, akik korábban komoly szerepet játszottak a Vidi életében. A hazai csapat technikai igazgatója, Korsós Attila fogadta a létesítmény bejáratánál együttesünket, majd pár perccel később Ulbert Tibor kapusedzővel is találkoztunk, aki korábban évekig töltötte be ugyanezt a posztot a Vidinél, tagja volt például a 2006-os Magyar Kupa-győztes Vidi szakmai stábjának is. Vayer Gábor pedig, aki 2008-ban Ligakupát nyert fehérvári színekben, hiába töltötte be májusban a 43. életévét, nem a szakmai stáb tagjaként volt jelent a vasárnapi találkozón, hanem a hazai csapat játékosaként.

Az első lehetőség pont az ő nevéhez fűződött, a 7. percben 22 méterről lőtt óriási erővel kapura, Dala Martin - aki csupán 4 éves volt akkor, amikor Vayer Ligakupát nyert a Vidivel - azonban óriási bravúrral piszkálta ki a léc alól a labdát.

A következő percek is a fehérvári együttes 16 esztendős kapusáról szóltak, a 13. minutumban Füleki tekert 7 méterről a bal sarok irányába, Dala azonban még az előbbinél is nagyobb bravúrt bemutatva tudott menteni. Miután csapatunk kapott gól nélkül átvészelte az első negyedórát, fokozatosan átvette a játék irányítását, és több lehetőséget is kidolgozott a hazai kapu előtt, végül a 35. percben megszereztük a vezetést: Papp szép cselekkel ment el a bal szélen, majd éles szögből, nagy erővel kapura lőtt, Ficsór csak kiütni tudta a labdát, amely a jó ütemben érkező Hajdinger elé került, ő pedig közelről nem hibázott (0-1). Érdekesség, hogy ekkor már csak egy partjelző segítette Molnár Réka játékvezető munkáját, ugyanis a másik asszisztens a játékrész közepén megsérült, és nem tudta folytatni a munkáját. És ha már a játékvezetőknél tartunk, ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a találkozót a helyszínen tekintette meg a 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott, jelenleg az Orosz Labdarúgó Szövetség játékvezetői osztályának szakmai vezetőjeként tevékenykedő Kassai Viktor.

A második félidőben a hazai együttes nagyobb fokozatra kapcsolt és főleg szögletek valamint szabadrúgások után alakítottak ki veszélyes szituációkat a kapunk előtt. Az 55. percben Füleki talált a kapunkba, kiegyenlítve a mérkőzés állását (1-1). Tíz perccel később pedig a vezetést is megszerezhette volna a hazai együttes, ugyanis Molnár sporttárs büntetőt adott a Ménfőcsanaknak - teljesen jogosan - amit azonban Kelemen jó egy méterrel kapu fölé bombázott. Továbbra is nyomás alatt tartott bennünket a hazai együttes, Vayer nagy kedvvel és veszélyesen futballozott, de végül újabb gól nem született, így fiatal együttesünk 1-1-es döntetlent játszott idegenben, és immár 6 mérkőzés óta tart a csapat veretlensége.

Legközelebb szombat délelőtt a Pápát látjuk vendégül 11 órától Székesfehérváron. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek